Az első alkotás után felbátorodtam és Halloween közeledtével azon kezdtem gondolkodni, építhetnék egy kísértetházat. Továbbra is megmaradtam a sablonok keresgélésénél, mivel nagyjából egy hétvégét szántam rá. Hol voltam még akkor a hónapokon át tartó projektektől. :D
Találtam is egy nagyon ígéretes sablont. A méret ezúttal sem stimmelt de hát ilyesmitől nem jövök zavarba.
SPOILER! Az idő rövidsége miatt sokat senki ne várja, hogy ugyanolyan profin lett megvalósítva mint az eredeti az alábbi linken.
Az egyszerűsítés jegyében rögtön az elején eldöntöttem, hogy nem lesz kifestve. Keresgélés közben egyszínű, főleg fekete kísértetházakat találtam, úgyhogy nagyon hamar ebbe az irányba indultam el. A fekete karton mellé vettem jó minőségű fehér ceruzát, hogy majd esetleg lássam is, mi a túrót csinálok. :)
Szép lett a fekete karton de irtó vékony és hajlékony. A fehér ceruza nagy segítségnek bizonyult.
Már a papírboltban is látszott, hogy ez a fajta karton az előző háznál használtnál is jobban igényli majd, hogy kicsit megerősítsem. Szerencsére a "technológia" már rendelkezésre állt, csak alkalmazni kellett. Kartondoboz, szike, Technokol és ragasztópisztoly.
Merevedik a házikó
A nagyítással ezúttal kicsit túllőttem a célom és igencsak a lehetőségeim határán kezdtem egyensúlyozni. Értsd: alig fért el munka közben az asztalon a cucc.
Egy kicsit nagyobbra nőtt mint az elődje
Összeállításnál Technokolt vagy ragasztópisztolyt használtam, attól függően, mennyire nagy felületeket kellett illeszteni. Technokolnál türelem, ragacspisztolynál gyorsaság és óvatosság a kulcs. Ha sok forró taknyot kenünk a felületre lassabban hűl ugyan ki, cserébe a két ragasztandó felület is másodpercek alatt felforrósodik, ami némi diszkomfortérzést eredményezhet illesztés közben az ujjbegyeinkben.
Muskátlit nem telepítettünk az ablakokba, de legalább nyithatóak
Sajnos a tetőről már csak elkészült állapotban van fotóm de természetesen ugyanazokkal a megoldásokkal lett összerakva mint az alja. A kép jobb oldalán látható a szokásos karton merevítés.
Hát, ez se lett kicsi, mi lesz itt, ha a helyére kerül?
Az épület alját ebben a fázisban még (szerencsére) nem zártam le, így alulról viszonylag könnyen hozzá lehetett férni a ragasztandó kis fülekhez. Erős kötés kellett, úgyhogy csak a ragasztó pisztoly jöhetett szóba.
Stabil alapok. Erre már lehet építkezni.
Az alapok elkészülte után jöhettek a kis kiegészítő elemek, kezdve mindjárt a kis ferde toronnyal. Itt azért már kezdett fogyni a lendület, a ragasztás minőségén abszolút tetten érhető egy kis kapkodás. Egyébként az a legjobb a fekete kartonban, hogy bármilyen ragacsot is használunk, ha csak egy kicsit is félrekenünk belőle, akkor az legalább biztosan meg fog látszódni.
Kis torony, kis merevítés. Sajnos pár helyen túladagoltam a ragasztót.
Bevallom, az ívek miatt aggasztott, hogy az egyes elemek mennyire fognak majd szépen illeszkedni egymáshoz de se a tetővel, se a toronnyal nem volt különösebb gondom.
Majdnem kész!!!
A kémény innentől kezdve már csak ujjgyakorlat volt. Az egész építmény kapott egy feketével bevont kartondoboz lapot alapnak és végre késznek nyilváníthattam a művet.
Hogy ne legyen azért teljesen egysíkú az egész, a fiam által innen-onnan összeszedett kavicsokkal kicsit kidíszítettük. Ebből készültek pl az ajtó és az ablakok fogantyúi és a kis kikövezett ösvény. Az ösvényhez a fiam válogatta az építőanyagot, én pedig ragasztópisztollyal rögzítettem az általa kijelölt helyre.
Jól jön néha a gyerek gyűjtőszenvedélye :)
Minden a helyén
Összességében nem volt nehezebb elkészíteni ezt a házat mint az előzőt. Rengeteg időt bele lehet ölni így is, főleg ha a fenti linken láthatóhoz hasonlóan szeretnénk díszíteni, festeni. Én az egyszerűségre törekedtem, szerintem így is nagyon jópofa kis építmény lett belőle. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.